Puskás Ferenc kultusza Egyiptomban sem kopott.
Arab nyelven is megjelenik Puskás Ferenc életrajza – jelentette be hétfő reggel a Puskás Múzeumban Mahmud Ezzat, az Alexandriai Könyvtár stratégiai tudományok központjának igazgatója és Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Puskás-örökség nagykövete, a könyv szerzője, írja a Nemzeti Sport.
„Megtiszteltetés, hogy itt lehetünk, Puskás Ferenc földjén és a róla elnevezett stadionban”
– kezdte köszöntőjét Mahmud Ezzat.
„Nálunk Puskás neve ma is egyfajta brandnek számít,
amit mi sem bizonyít jobban, mint a közelmúltban vetített egyiptomi mozifilm, amelynek főszereplőjét vele született tehetsége és focitudása miatt Puskásnak becézik. Tavaly ősszel az általunk szervezett nemzetközi újságíró-futballtornán fogadhattuk a magyar csapatot, és miután megkaptuk a Puskás-életrajz angol nyelvű változatát, felvetettem az ötletet, hogy el kellene készíteni a hiánypótló arab változatot is. Remélem, hogy az idén tizenötödik alkalommal megrendezendő futballkupa alkalmából, novemberben már a kész kiadványt mutathatjuk be Alexandriában.”
Szöllősi György hozzátette,
jelenleg nyolc nyelven érhető el az idehaza a Rézbong Kiadó által megjelentetett, gazdagon illusztrált kiadvány,
amelyből már készül az olasz verzió is, s az arab nyelvű lesz a tizedik.
Nyitókép: Gyarmati István